Aktuális
A tó folyamatos telepítés alatt áll.
Kedves régi és új vendégeink!
Reméljük sok horgász vendégünk a nálunk szerzett kellemes élmények felidézésével töltötte a telet illetve az új idényre való készülődéssel és vágyakozásokkal, horgászálmok dédelgetésével. Kine szeretne az ősi ösztönöktől vezérelve halat fárasztani és parta emelni és egy emlékképet elkészíteni. Mindenki élete halát akarja megfogni, úgy indul a vízpartra. Ezen álmok valóraváltásában szeretnénk mi segédkezni Önöknek, amihez nem kell mást tenniük, csak horgászvendégként ellátogatni hozzánk.
A szíves fogadtatás mellett szép halakkal is találkozhat, ehhez horgásztudására és szerencséjére egyaránt szüksége lesz. Továbbra is várjuk a Tuskós horgásztavon, a megszokott feltételekkel.
Az új évben két, a halállomány védelme érdekében hozott intézkedést szeretnénk bevezetni.
- a hal kíméletes visszaengedéséhez a pontymatrac (saját vagy a helyszínen bérelt) használata kötelező.
- a visszabocsátani kívánt halat sebfertőtlenítővel a sérülés, horog ütötte seb helyén kezelni kell.
A tó tavaszi, idénykezdő nyitvatartása csak a hétvégékre korlátozódik. A kellemes horgászidő elérkeztével visszaállunk a teljes nyitvatartásra, a szokott szünnap kivételével. Ha bármilyen kérdése adódik, hívjon bizalommal a honlapon található telefonszámon.
Megértésüket és együttműködésüket köszönöm:
Ménfői Zoltán, tógazda
Majálisi horgászverseny 2011
A Tuskós-tavon megrendezésre került idén majális napján a horgászverseny.
A szép számú érdeklődőt először kissé barátságtalan időjárás fogadta, de aztán eső nélkül "megúsztuk" a napot. Nagyon szép fogásokról számolhatunk be, az első helyezett több mint 20 kg halat mérlegelt és az összefogás a változékony frontos idő ellenére elérte a háromnegyed mázsát. A következő verseny időpontját az Aktuális menüpont alatt találják.
- Kovács Ádám - 20190 g
- Lente Zoltán - 14880 g
- Szűcs Miklós - 9750 g
Majálisi horgászverseny 2011 felhívás
Május 1-jén horgászversenyt tartunk, jelentkezés a tóparton a halőrnél vagy az e-mail címen április 27-29-ig 07-18 óráig. A nevezési díj 3000- Ft.